Maga László honlapja

         A húsvéti időszak után, amely Pünkösdvasárnappal ért véget, a liturgiában újra itt az évközi idő. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a keresztényeknek kevésbé kell elkötelezettnek lenni, hogy belépjen az isteni életbe a szentségeken keresztül. Arra vagyunk hivatva, hogy megnyíljunk az isteni kegyelem előtt, s előre lépjünk az Isten és a felebarát iránti szeretetben. Szentháromság vasárnapja bizonyos értelemben összefoglalja Isten kinyilatkoztatását, amelyben a húsvéti misztérium hozott el: Krisztus halálát és feltámadását, mennybemenetelét, az Atya jobbján való ülését és a Szentlélek kiárasztását. Az emberi értelem és nyelv nem képes arra, hogy megfelelően kifejezze az Atya, a Fiú és a Szentlélek között fennálló kapcsolatot, az egyházatyák mégis keresték, hogy bemutassák a Szentháromság Isten misztériumát mély hittel megélt életükkel.

         A Szentháromság lakást vett bennünk megkeresztelésünk napján: „Én megkeresztellek téged az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.” S akárhányszor keresztet vetünk, emlékezünk arra, hogy Isten nevében kereszteltek meg minket. A keresztvetésről írja Romano Guardini: „Mielőtt imádkozunk… lelkileg rendbe szedjük magunkat: gondolatainkat, szívünket és akaratunkat Istenre összpontosítjuk, s imádság után pedig keresztet vetünk, hogy amit Isten adott, megmaradjon bennünk…A keresztvetés átöleli egész lényünket, a testet és a lelket.”

         A kereszt jele és az élő Isten neve tartalmazza azt a kinyilatkoztatást, ami hitet ébreszt és imádságra indít.

         Kedves barátaim, tegyük magunkévá Poitiers-i Szent Hiláriusz imádságát: „Őrizd meg bennem tisztán az igaz hitet utolsó leheletemig, adj nekem jó lelkiismeretet, hogy hűséges maradjak ahhoz, amit megvallottam újjászületésemkor, amikor megkereszteltek az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében!” Hívjuk segítségül a Boldogságos Szűz Máriát, az első teremtményt, akiben ott lakozott a Szentháromság: kérjük az ő oltalmát és segítségét, hogy jó irányba menjünk e földi zarándokúton. (XVI. Benedek pápa)

 

 *********************

 

Szentháromság a kapcsolatok iskolájában

 

 

Miért hisznek a keresztények a Szentháromságban? Nem elég nehéz elhinni, hogy Isten létezik, ehhez még hozzátesszük, hogy Ő “egy és három”?

Ma vannak olyanok, akiket nem izgat, ha nem  szólunk a Szentháromságról. Az biztos, hogy ez segítheti a párbeszédet a zsidókkal és a mohamedánokkal, akik szigorúan vallják, hogy Isten egy.

A keresztények azért hisznek a háromságos Istenben, mert hiszik, hogy Isten a szeretet! Ha Isten a szeretet, akkor valakit szeretni kell. Olyan nincs, hogy a semmi szeretete, szeretet, amely senkire sem irányul. Akkor feltehetjük a kérdést: kit szeret Isten, ha Őt szeretetnek nevezzük?

Az első válasz az lehetne, hogy minket szeret! De az ember csak néhány millió éve létezik. Kit szeretett Isten, amikor még nem volt ember? Nem lehet, hogy Isten egy adott időponttól kezdett el szeretni, mert Ő nem változhat.

Adhatnánk egy másik választ, azt, hogy mielőtt minket szeretett, szerette a kozmoszt, a világmindenséget. De az univerzum is csak néhány milliárd éve létezik. Akkor kit szeretett Isten annak a világ létezése előtt, ha Őt szeretetnek nevezzük? Nem mondhatjuk, hogy Isten Önmagát szerette, mert az önszeretet nem szeretet, hanem egoizmus, vagy ahogy a pszichológusok nevezik, nárcizmus.

Mit válaszol a keresztény kinyilatkoztatás erre a kérdésre? Isten a szeretet, mert Ő örökké a Fiúban van, az Igében, akit azzal a végtelen szeretettel szeret, aki a Szentlélek.

Minden szeretetkapcsolatban három valóság vagy alany vagy jelen: az, aki szeret, az, akit szeretnek, s a szeretet, amely egyesíti őket. Ha Istenre úgy tekintünk, mint abszolút erőre, akkor nincs szükség rá, hogy még egy személyről beszéljünk, mert az erőt és a hatalmat egy személy is tudja gyakorolni; de ha úgy tekintünk Rá, mint abszolút szeretetre, akkor nem beszélhetünk Róla így.

A teológia használja a „természet” vagy „lényeg” fogalmát, ami az egységet jelzi Istenben és a „személy” kifejezést, a különbségek kifejezésére. Ezért mondhatjuk, hogy a mi Istenünk egy Isten három személyben. A keresztények Szentháromság tana nem visszalépés és nem is kompromisszum a monoteizmus és politeizmus között. Ellenkezőleg, egy lépés afelé, hogy emberi értelmünkkel jobban megértsük Istent.

A Szentháromságra szemlélésének fontos következménye van emberi életünkre. A Szentháromság élete a kapcsolatok misztériuma. Az isteni személyeket, úgy definiálja a teológia, mint “kapcsolatokat”. Ez annyit jelent, hogy az isteni személyek nem annyira “kapcsolatokkal” rendelkeznek, mint inkább Ők maguk a “kapcsolatok”. Az emberi lények kapcsolatokkal rendelkeznek – valaki fia az atyjának, a másik felesége a férjének stb. – de létezhetünk e kapcsolatok nélkül is. Ez nem így van az Atyával, a Fiúval és a Szentlélekkel.

Tudjuk, hogy a földön a boldogság és a boldogtalanság nagy részben a kapcsolatok minőségén múlik. A Szentháromság feltárja a titkot a jó kapcsolatokhoz. A szeretet, amely különböző formáiban nyilvánul meg az, ami a kapcsolatokat csodálatossá teszi, ami szabaddá tesz és örömet szerez. Látjuk, mennyire fontos Istenre elsősorban úgy tekinteni, mint szeretetre és nem pedig erőre. A szeretet ajándékoz, az erő uralkodik.

Ami megmérgezi a kapcsolatot, az a szándék, hogy egyik ember uralkodni akar a másik felett, birtokolni akarja, ahelyett, hogy elfogadná és szeretetet ajándékozna.

És hozzá kell tenni, hogy a keresztények Isten egy és három! Ez azt jelenti, hogy nemcsak, mint Szentháromságot, hanem mint egy Istent is ünnepeljük Őt. Mi keresztények az “egy Istenben” hiszünk, aki inkább a természet egysége, mint számbeli egység. Jobban hasonlat Isten a család egységére, mint a különálló személyek egységére, jobban hasonlít a sejtek egységére, mint az atomok egységére.

Az Olvasmány úgy mutatja be a Biblia Istenét, mint Aki “irgalmas és könyörülő, hosszan tűrő, kegyelemben és hűségben gazdag”. Ez az alapvető tulajdonsága a Biblia Istenének, az iszlám Istenének, a buddhista vallásnak. S ez a közös jellemvonás a legjobb alapja a nagy vallások közötti párbeszédnek és együtt munkálkodásnak.

A Korán mindegyik szúrája így kezdődik: ”A Felettébb Könyörületes, a Felettébb Irgalmas nevével..” A buddhizmusban, amely nem tud személyes, teremtő Istenről az antropologikus és kozmikus alap ez: az ember legyen irgalmas és szolidáris, s felelős minden élőlény iránt.

A múltbeli szent háborúk, a jelenkori vallási terrorizmus nem a hit védelme, hanem annak elárulása. Hogyan képes valaki ölni Isten nevében, amikor azt hirdeti, hogy Ő “Felettébb Könyörületes” és “Felettébb Irgalmas”?

A legsürgetőbb feladata a vallások közötti párbeszédnek, hogy a hívek és minden vallás állhatatosan keresi a békét és az emberiség jólétét. (R. Cantalamessa)

 

**********************

                   Eredet és cél

 

         Ma, Pünkösdvasárnap után a Szentháromságot ünnepeljük: három személyt egy Istenben: az Atyát, a Fiút és a Szentlelket. Ez a beszéd a Szentháromságról, mint eredetről és célról szól.

         Ezen a vasárnapon – Szentháromság ünnepén – hallottunk kezdetünkről. Nem egy vak evolúció produktumai vagyunk. Bizonyos, hogy egy fejlődő világegyetem része vagyunk, de ez nem vakon fejődik. Minden felett egy lelki valóság áll.

         Ezt a valóságot megérthetjük a természetes értelemmel. Arisztotelész például állította, hogy kell lenni egy „Első Mozgatnak”, egy „Elsődleges Oknak”, egy „Fundamentális Igazságnak”. A természetes ész használatával valaki eljuthat oda, hogy létezik Isten.

         A mai ünnep azonban sokkal többet mond el annál, hogy Isten létezik. Azt mondja el, amit magunktól nem tudnánk, amit Jézus nyilatkoztatott ki nekünk. Isten Szentháromság: Atya, aki öröktől nemzi a Fiút, Fiú (Jézus), aki ismeri az Atyát és engedelmeskedik Neki. És a Harmadik – aki az Atya és Fiú közötti Szeretet. Róla hallottunk az elmúlt vasárnap, a Szentlélekről.

         A Szentháromság a világmindenség eredete – s a te és az én életem forrása. Ezért nem magunkba zárkózva kell élnünk, hanem valami mélyebbre vagyunk teremtve, mégpedig, hogy kapcsolatban, családban éljünk.

         A Szentháromság képmására teremtettünk. Arra vagyunk teremtve, hogy családként éljünk. Feladatunk, hogy családot alkossunk, azt óvjuk és erősítsük. Ez nyilvánvalónak látszik, de erre szükséges emlékeztetni magunkat, különösen is ma.

         Mint emberek Isten hasonlatosságára vagyunk teremtve, s ott van bennünk a Szentháromság képmása – az Atya, a Fiú és a Szentlélek örök családja. Ezért alapvető a házasság és a család a hitben, de a társadalomban is.

         A mormonoknak van egy jó ösztönös megérzésük, amikor a úgy beszélnek a házasságról, hogy az „most és mindörökké” való. De valami hinyzik életükből, a házasság szentsége, ami egy mélyebb valóság jele, Jézus, a Vőlegény és az Egyház, a Mennyasszony házasságának jele. Amikor a Biblia leírja a mennyet, azt mondja: „Alleluja… Elérkezett a Bárány menyegzőjének napja, s menyasszonya már fel is készült.” A Bárány, a Vőlegény az Jézus. Egyszer majd, amit most látunk – épületeink, autóink, számítógépeink – porrá válnak. Mi  fog megmaradni? A Biblia világosan beszél erről: a szentek közössége – Jézus örökkévaló egysége az Egyházzal.

         A szentek közösségét ismerjük el, amikor az Atyához imádkozunk a Fiú által a Szentlélekben. Eredetünk egy család, a Szentháromság családja, célunk egy család, a szentek közössége, amely örök egységben van a Szentháromság személyeivel. (Phil Bllom)

vissza a címoldalra





magalaszlo.lapunk.hu címoldaláraLap tetejéreOldaltérkép
ingyen honlap
Powered by lapunk.hu